9. Ady Lajos (1881-1940) autográf levele...
... Móricz Zsigmondnak „Kedves Zsigám” megszólítással.
Igazi irodalomtörténeti kuriózum, amelyben arra kéri a címzettet, közölje le a Nyugatban a Révész Bélával a lap hasábjain folytatott vitájának következő darabját. A polémia Révész „Ady útja az Ady-versig” című cikkével kezdődött, amely az 1932. június 1-i számban látott napvilágot. Ezt követően kölcsönösen szelektív emlékezettel, sőt, hazugsággal vádolták egymást. Talán a legpikánsabb megjegyzés így hangzik: „Szegény Bandi valamikor Osváthnál állapította meg az »agressiv impotentia« jelenlétét. Úgy látszik öregedő zsidóknál ez a betegség gyakori.” Szeretné, ha barátja beszélne Révésszel, hogy ne fenyegesse őt. Érdekes az érvelése: „Esetleg azt is közölhetnéd vele, hogy Márffyné is a magánleveleim közlésével próbált zsarolni, de tőle sem ijedtem azért meg. Révésztől sem fogok.” Az ügy egyébként a levélíró szeptember 1-én közölt írásával zárult. A következőkben egy közelgő találkozásról és a címzett betegségeiről ír.
1 beírt oldal, „A debreceni tankerület kir. főigazgatója” fejléccel ellátott levélpapíron. A kézzel címzett levélboríték mellékelve. Kelt: Debrecen, 1932. VIII. 15.
Kikiáltási ár: 80 000,-





