77. Arany János (1817-1882) költő, a nagykőrösi gimnázium tanára...

... autográf aláírása almási Balogh Tihamér orvos, író iskolai bizonyítványán.
 
„Egyébkint sivatag hely ez a Kőrös.”
A szabadságharc leverése után, 1851 második felében a református gimnázium hívására költözött Arany családjával Nagykőrösre, ahol a magyar és latin nyelv, valamint az irodalom oktatását vállalta el. Ekkor már elismert költő volt, túl volt „Az elveszett alkotmány” és a „Toldi” sikerén is. Országos hírneve nyomán nemcsak a nagykőrösi, de a kecskeméti gimnázium is ta­nári állással kereste meg a költőt. Arany hosszas mérlegelés után az előbbit vá­lasztotta.
A beilleszkedés nem ment könnyen, annak ellenére, hogy „ismét egy me­­ző­­városi környezetben kellett megtalálnia helyét, de méretét és men­ta­­­­litását tekintve is jelentősen eltért az új település az addig ismerttől.” (Szilágyi Má rton: „Az utolsó magyar”. Arany János élete és költészete 235.) Nagyszalonta után nem is nagyon találta itt a helyét.
Az egyetlen reménysugarat a tanári kar nyújthatta. Ezt emelte ki Mentovich Ferenc költő, filozófus is egy Aranynak írt levelében: „A mi a szellemi életet illeti, igaz hogy itt Kőrösön kevés élvezetre számíthat az ember, de ezen se­gitünk az által, hogy alkotunk mi tanárok egymásközt egy bizodalmas kört, mely sok hiányt fog potolni”. Ez a soványnak tűnő vigasz azonban nem a­kár­mit jelentett: a nagykőrösi gimnáziumban számos kiváló tanáregyéniség működött, közülük heten a Magyar Tudományos Akadémia tagjai is voltak. Olyan neveket érdemes itt említeni, mint Salamon Ferenc, Szilágyi Sándor, Szabó Károly, Szász Károly, Szigethi Warga János, vagy éppen Tomory Anasztáz. (Az ő emléküket egy szoborcsoport is őrzi Nagykőrösön „A nagy tanári kar” néven.) Úgy tűnik, hogy a magányosság ellensúlyozására valamennyire megfelelt az illusztris tanárgárda, hiszen Arany egészen 1858-ig maradt Nagykőrösön.
 
„Felfogása könnyű, emlékezete alapos”
Almási Balogh Tihamér (1838-1907) a híres orvos, almási Balogh Pál fiaként született. Középiskoláit szülővárosában, Pesten végezte, az utolsó kivételével. „Az utolsó évben ugyanis leküzdhetlen vágy vonzotta Nagy-Kőrösre, hogy személyesen megismerkedhessék Arany Jánossal, Szilágyi Sándorral és Szabó Károllyal, kik abban az időben az ottani tanintézetnek irigyelt nimbust kölcsönöztek. A Tomory által, a magyar irodalomban legkiválóbb tehetség számára kitűzött dijat, Arany János neki ítélte oda. A nagy mester egyébként is vonzalmat tanúsított iránta s őt a szépirodalmi téren atyailag támogatta, oktatta s munkára serkentette. Arany mély benyomást tett a fogékony tanítványra s ez okozá, hogy még később, az orvosi tanfolyam alatt is, azon időt, melyet collegái pihenésre vagy mulatságra fordítottak, ő íróasztala mellett töltötte el s a szépirodalomnak szentelte.” (Magyarország és a Nagyvilág, 1875. 52. szám.)
Arany valóban különös figyelmet fordított tehetségesebb diákjaira. Akiben némi hajlamot látott, azt külön is bátorította írásra, amiket soha nem átallott elolvasni és véleményezni. Ezzel és a diákújság támogatásával igyekezett pótolni a hivatalosan tiltott önképzőkör hiányát. Természetes hát, hogy felfigyelt a Pestről érkezett almási Balogh Tihamérre is, aki az itt töltött tanévéről már írásokat jelentetett meg a Hölgyfutárban „Nagykőrösi séták” címmel. (Ebben megemlékezik egy János-napi vigasságról, melyet a diákok A­ranynál töltöttek.)
Ahogy a fentebb idézett cikkből is kitűnik, Arany biztatása nem volt hiábavaló: tanítványa az orvosi pálya mellett is rendszeresen írt szépirodalmat, melyek a korban pozitív fogadtatásban részesültek. Főként a rövidpróza területén jeleskedett mint novellaszerző, de számos színdarabja is napvilágot látott, amiket nagy sikerrel vittek színpadra a kor társulatai.
 
„Osztályzata: kitűnő”
Balogh Tihamért az 1856/57-es tanévben Arany mellett olyan kimagasló személyek tanították, mint Ballagi Károly korábbi hon­védfőhadnagy, későbbi királyi tanácsos, Szabó Károly szintén korábbi honvédfőhadnagy, akadémikus, neves bibliográfus, a Régi Ma­gyar Könyvtár szerkesztője, vagy éppen a neves történész, akadémikus, Szilágyi Sándor, akinek a legismertebb műve a tízkötetes Magyarország története.
A kor szokásának megfelelően a tanárok az osztályzat mellé pár soros rövid jellemzést is adtak. Így Arany János ítélete szerint almási Balogh Tihamér: „Tisztán észlel, ismeri az alapokat, gördülékenyen, elegánsan alkot, olvashatóan ír, folyékonyan szaval.” („Percipit clare, novit fundamentaliter, composit fluide ac ornate, etiam apuscula typis vulgaridigna, declamat svaviter.”)
Mindennek fényében kijelenthető, hogy darabunk a magyarországi művelődéstörténet páratlan dokumentuma.
Mérete: 345 x 205 mm.
 
Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft