top of page
39.   Weöres Sándor (1913-1989) költő kéziratos jegyzetfüzete.

39. Weöres Sándor (1913-1989) költő kéziratos jegyzetfüzete.

„Tompa Kálmánnak barátsággal, szeretettel ajánlom ezt a fogalmazványfüzetet-véletlenhalmazt, Weöres Sanyi. 1955. Mikulás.” Az ajánlás címzettje orvos, műgyűjtő volt. Kollekcióját olyan képzőművészek alkotásai tették egyedülállóvá, mint Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál vagy Csontváry Kosztka Tivadar. A festmények mellett hatalmas könyvgyűjteménnyel is rendelkezett. Jó kapcsolatot ápolt korának alkotóival, a népi írók orvosaként is hivatkoztak rá. Weöressel is jó volt a viszonya. 1958-ban egy születésnapi vacsorára is meghívta, ahol egy belügyminisztériumi jelentés szerint Weöres lerészegedett, és nekiesett Fodor Józsefnek, aki szerinte elárulta a forradalmat.

A 14 lapból álló füzetet jegyzetelésre használta Weöres. Olyan versek piszkozatai és változatai szerepelnek benne, mint a Kövirózsa, Réti csokor, Románc vagy a Kárhozat, valamint Po Csü-ji versek fordításai, illetve számtalan olyan verskezdemény, melyeknek nyomát nem találtuk. Mindemellett egy ismeretlen útinapló fiktív városokkal, ehhez kapcsolódó térképek, listák, mandarin szószedet és rajzok is színesítik a
füzetet. Tételünk kétségkívül egy szenzációs irodalomtörténeti ritkaság. amely a Weöres-kéziratok sorában is kiemelt jelentőséggel bír.

28 beírt oldal. A keltezés az 1940-es évek végére, az 1950-es évek elejére tehető.

 

Kikiáltási ár: 1 000 000,-

bottom of page