379. Teleki László, gróf (1810-1861) politikus...
... a magyar kormány volt párizsi diplomáciai megbízottja autográf levele Mednyánszky Sándornak „Kedves Barátom!” megszólítással.
Kéri, hogy a küldött „naplót” bizalmasan kezelje, és Sz. Imrét (talán Szabó Imre ezredesről van szó) is figyelmeztesse erre, mert „oly dolgok foglaltatnak abban, mellyek compromittálhatnák ügyünket, ha a közönség elébe kerülnének.” Emlékeztesse gróf Károlyinét, hogy a nála levő naplókat juttassa vissza. A politikáról is szól, biztosra veszi a közelgő háborút. Itt a krími eseményekről van szó, illetve Ausztria belevonódásáról. Ezt írja: „bizonyos, hogy az osztráknak a’ neutralitás sem egyik sem másik oldalról nem fog megengedtetni, kevés hetek alatt meg történhetik, hogy Ferencz Józsefet, a nyugat ellenei közt, az Osztrák [itt feltehetően oroszt akart írni] táborban látandszik [!].” Ausztria egy ideig megpróbált semleges maradni, a nyugati hatalmak pedig a magyar emigráció támogatásával is próbálták zsarolni. Végül Havasalföld egy részének orosz megszállása nyomán hadba léptek, így Telekiéknek ebben csalódniuk kellett. Ezt követően Splényi Lajos lakcíme iránt érdeklődik, majd a londoni emigráció ügyeiről kér információt.
3 beírt oldal.
Kelt: Párizs, 1854. I. 14.
Kikiáltási ár: 250 000,-
A darab a Hereditas Antikvárium 2025. október 3-án lezajlott 17. árverésének tétele, az aukciót követően nem megvásárolható. / This item is a lot from Hereditas Antikvárium’s 17th auction, which took place on 3 October 2025, and it cannot be purchased after the auction.





