378. Szemere Miklós (1802-1881) költő...
... autográf levele „Édes Sándorom!” megszólítással.
A végig szellemes, anekdotázó stílusban íródott levél elején elfogadja a címzett szállásra vonatkozó felajánlását. Májusra tervezi a látogatást, és reméli, nem lesz nagyon meleg: „Hiszen a deák párt által ránk viharzó fagy tán a kültermészetet is elhidegítendi: Ti balóldaliak: izzadni fogtok, de a haza fázni.” A betegségeiről ír, de itt is egy humoros történettel színezve mondandóját. Leromlott állapotát így ecseteli: „a ki még most sem tudna belém szeretni, minden éjre kendőkkel bekötözött, vén banyának is be illő fizimiskámat látva, – az nem tudom kibe fog szerethetni.” Deák Ferencet is maró gúnnyal említi: „A Deák tehát újra kinyilatkoztatná hogy előbbi politikájához ragaszkodék tűzzel vassal. Derék! – Juhbőrbe öltözni egész életen át, s midőn alkalom nyílt, ledobja azt egyszerre, s mint farkas rohanná meg a németet, mely föltétlen bízott benne!” A továbbiakban terjedelmes fejezetben bírálja az ügyüket eláruló baloldali képviselőket, név szerint említve többek között gróf Károlyi Edét, aki 1872-ben Reformpárt néven alapított egy Deák-párthoz közeledő, rövidéletű formációt. A levél végén egy ismerőse istenhitén gúnyolódik.
4 beírt oldal.
Kelt: H.n., (1872?) IV. 5.
Kikiáltási ár: 200 000,-
A darab a Hereditas Antikvárium 2025. október 3-án lezajlott 17. árverésének tétele, az aukciót követően nem megvásárolható. / This item is a lot from Hereditas Antikvárium’s 17th auction, which took place on 3 October 2025, and it cannot be purchased after the auction.





