top of page
315.  A’ mi Urunk Jesus Christusnak Uj Testamentoma...

315. A’ mi Urunk Jesus Christusnak Uj Testamentoma...

... Magyar Nyelvre fordíttatott Károli Gáspár által Es mostan Ujonnan e kisded formában kibotsatatott

Amstelodámban, 1687. M. Tótfalusi Kis Miklós által. 640p. Rézmetszetű címlappal.

A Misztótfalusira bízott bibliakiadás ügye az erdélyi politikai helyzet alakulása szerint változatos fordulatokat vett. 1681. augusztus 20-án az erdélyi rendek úgy döntöttek, mivel sokallják a holland nyomdászok által kért összeget, itthon nyomtatják ki a bibliát. A döntésben szerepet játszhattak Miszótfalusinak a betűmetszésben és nyomdászmesterségben való előmeneteléről szóló beszámolói is. A hír ősszel ért el hozzá, és nyomban hozzálátott a zsoltáros könyv és az Újszövetség kinyomtatásához. Ezt követően azonban újabb utasítás nem érkezett Erdélyből, sőt olyan hírek jártak, hogy a töröknek fizetendő adó és a hadi költségek elemésztették az erre szánt pénzt. Így végül a kisebb munkákat félbeszakítva az Aranyas Biblia kinyomtatásához fogott. Csupán annak megjelenése után látott hozzá ismét a zsoltárok kétféle formátumban való kiadásához, és saját szavai szerint: „azzal sem elégedvén meg, kinyomtatám az Új Testamentumot is négyezerkétszázig”. E szintén „kisded” alakú, utolsó hollandiai kiadványa szépség és pontosság tekintetében semmivel sem marad el a Bibliától. Bár ezek szerint a Bibliával közel azonos példányszámban jelent meg, valami történhetett a terjesztése során, hiszen – a viszonylag gyakran felbukkanó Bibliával ellentétben – a legritkábban fellelhető szentírások közé tartozik.

Festett, dúsan aranyozott, korabeli bőrkötésben. Modern vászontokban. Az elő- és háttáblát aranyozott léniák osztják több mezőre. A külsőt pirosra festett alapon palmettát formázó, aranyozott egyesbélyegzők lenyomata keretezi. A középső mezőt dupla aranyozott lénia övezi, melynek közét feketére festették. A középső mező aranyozott, növényi ornamenseket formázó egyesbélyegzők lenyomatából álló, piros, világoszöld és sötétzöld mezői az arab stílusú kötések medaillon formájú felületszerkesztését idézik. A négy valódi bordával osztott gerinc a címet tartalmazó második kivételével fekete és piros festékkel márványozottak és egyes bélyegzők lenyomatával aranyozottak. A kötést és a könyvtestet többszínű, keményítős előzék köti össze. A metszés aranyozását pontsoros poncolás ékesíti.

RMK I 1359.; Erdős: 9.

 

Kikiáltási ár: 1 200 000,-

 A darab a Hereditas Antikvárium 2025. október 3-án lezajlott 17. árverésének tétele, az aukciót követően nem megvásárolható. / This item is a lot from Hereditas Antikvárium’s 17th auction, which took place on 3 October 2025, and it cannot be purchased after the auction.

bottom of page