top of page
238.  Az igazság bujdosása historiája.

238. Az igazság bujdosása historiája.

... Mellyet Az Igazság szeretö, és annak számkivetett állapottyán kesergö Hiveknek kedvekért Magyar versekbe foglalt és világ eleibe botsátott. E. S. J. Ebben az esztendőben.

(Kolozsvár), 1783e. (Ref. Koll. ny.) (22)p.

A monogram mögé rejtőző szerző neve ismeretlen maradt. A történet szerint a világot bejárt Igazság Erdélyben talál nyugodt menedéket, ahol „Dácia Tündér Helénája” bemutatja neki a Tündérkertet. Panaszkodik arról, hogy a magyarok mellé megtöltötték az országot „feles Oláhokkal” és „gepida szászokkal”, „hitvány cigányokkal” és egyéb népekkel, így az eredeti szépségből alig maradt valami. Ezt a kiadását Petrik (IX 220) nyomdahely nélküli, 1790 körüli kiadványként közli. Nyomdai anyaga alapján azonban megállapítható, hogy a kolozsvári református kollégium nyomdájában készült. Ezt a nyomdai készletet az 1760-as évek közepétől kezdve évtizedeken át lényegében változatlanul használták. Létezik egy váci impresszummal ellátott 1783-as, valamint egy szintén impresszum nélküli, 1800 táján megjelent kiadása is. Ugyan darabunkat 1790 körülre datálják, mi – tekintettel a témára – úgy gondoljuk, logikusabb, hogy először erdélyi nyomdában látott napvilágot, tehát ez az első megjelenése. Árverésen való felbukkanásának nem találtuk nyomát, egyetlen közgyűjteményi példányát az OSzK-ban őrzik.

Modern papírkötésben.

Szüry: 1936.

 

Kikiáltási ár: 120 000,-

 A darab a Hereditas Antikvárium 2025. október 3-án lezajlott 17. árverésének tétele, az aukciót követően nem megvásárolható. / This item is a lot from Hereditas Antikvárium’s 17th auction, which took place on 3 October 2025, and it cannot be purchased after the auction.

bottom of page