A XV. század második felétől lezajló mélyreható társadalmi változások, valamint a földrajzi felfedezések hatására egyre szélesebb körben nőtt meg az érdeklődés a világ mind alaposabb megismerése iránt. A nyomdászat technikai fejlődésével, a rézmetszet elterjedésével a tárgyi feltételei is megteremtődtek a korszerű, széles igényeket kielégítő, átfogó munkák megjelenésének. A XVI. század második felében napvilágot láttak az első, mai értelemben vett atlaszok. A németalföldi térképész-iskola képviselői (Abraham Ortelius, Gerhard Mercator stb.) sorra adták ki műveiket. Ortelius „Theatrum orbis terrarum”-a, az első igazi atlasz szolgált előképéül Georg Braun és Frans Hogenberg monumentális városképgyűjteményének, a „Civitates orbis terrarum”-nak, amelyben a fenti lapok először láttak napvilágot. 1572 és 1617 között hat kötetben mintegy 360 lapon több mint 500 város és vár madártávlatú képe jelent meg. Gyorsan elterjedt, világszerte hatalmas sikert aratva, amit bizonyít, hogy a számos latin kiadás mellett hamarosan francia és német magyarázó szöveggel is elkészült. A szöveget Georg Braun a tudós kölni kanonok írta. Kiadótársa, a Németalföldről elmenekült Frans Hogenberg festő és rézmetsző volt, majd halála után fia, Abraham folytatta munkáját. Simon van den Neuwel (Novellanus) közreműködésével készítették a helyszínrajzokról a metszeteket. Több, mint száz művész és térképész működött közre a monumentális munkában, köztük Jacob van Deventer, Heinrich van Rantzau, és talán a legismertebb, az Amszterdamból menekült festő és rajzoló, Georg (Joris) Hoefnagel. Braun és Hogenberg halála után Jan Jansson amszterdami kiadó megvette a városképek rézlemezeit, és újakkal kibővítve, 1657-től újra közreadta azokat, „Urbium Totius Germaniae superioris” címmel.

​

A mű megjelenésének idején Magyarország az európai közvélemény figyelmének középpontjában volt. A török térhódítás veszélye élénken foglalkoztatta a kortársakat. Ezt az érdeklődést erősítették Bonfini, Zsámboki, Brodarics és más történetírók külföldön is ismert munkái, valamint a török elleni harcokról szóló röplapok, tudósítások is. Ennek eredménye lehet, hogy 18 magyar lapon 19 magyar vár képe szerepel a műben (Visegrád és Érsekújvár, valamint Buda és Pest közös lapon látható, Budát kétszer ábrázolták). Ezt bővítette Jansson további néggyel (Hatvan, Nyitra, Nagyszombat, Tokaj). A lapok nagy része (a 18-ból 12) az 1617-ben megjelent hatodik kötetben található, ami valószínűleg a tizenötéves háború miatti fokozott érdeklődés eredménye. A magyar lapokról sokáig azt hitték, hogy azokat Hoefnagel készítette, pedig a látképeken a neve mellett mindig a „communicavit”, vagyis „közzétette” kifejezés jelzi, hogy ő a más művészek által készített rajzokat dolgozta át egységes stílusban a rézbe karcoláshoz, és úgy bocsátotta azokat a kiadók rendelkezésére. Valószínűleg azonban járt Magyarországon, mert élete végén II. Rudolf császár udvari festője volt Prágában és Bécsben. Nevét halála után is feltüntették a kiadók a látképeken, de megtévesztő módon a metszetek megjelenésének 1617-es dátumával.

​

Tekintettel arra, hogy tételünk a két sorozat összes magyar lapját tartalmazza, páratlan ritkaságnak tekinthető. A lapok egyenként való összegyűjtése szinte lehetetlen, de mindenesetre több évtizedet venne igénybe.

​

A gyűjtemény a következő lapokat tartalmazza: