top of page
200.  Petőfi Sándor (1823-1849) költő versének autográf kézirata...
  • 200. Petőfi Sándor (1823-1849) költő versének autográf kézirata...

    ... amelyet Kovács Jánosné Erdélyi Lujza emlékkönyvébe írt.

    A költő kéziratos hagyatéka szinte teljes egészében közgyűjteményekben található. Az Országos Széchényi Könyvtár több száz vers kéziratát, valamint számos levelet és rajzot őriz. Mellette a Petőfi Irodalmi Múzeum rendelkezik még jelentősebb gyűjteménnyel. Mindennek fényében nem csoda, hogy a költőtől származó autográf sorok minden korban a legnagyobb ritkaságok közé tartoztak. Kéziratai már a két világháború között is a gyűjtők álmai voltak, az Ernst-hagyaték 1939-es aukciója óta most kerül először kalapács alá ilyen ereklye.

    Petőfi és Debrecen

    1846 őszén a korábbi nyomorúságos évek után Petőfi ismét Debrecenbe látogatott. Erdélyből jött, ahol először találkozott Szendrey Júliával. Érkezésének időpontja vitatott, feltehetőleg november 7-én toppant be a cívisvárosba. „Előbb nagykárolyi ismerősét, Telegdi Lászlót akarta meglátogatni, aki azonban nem volt itthon, így öcscsénél, Telegdi Lajosnál, a könyvkereskedőnél és kiadónál szállt meg.” (Várhelyi Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem…) Az üzletben találkozott Emődy Dániellel, akit „leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább lelkű” barátai egyikének tartott. Emődy ekkor a város tekintélyes teológia professzoránál, Erdélyi Józsefnél nevelősködött, akihez meg is hívta a költőt. (Erdélyi József testvére az az Erdélyi Ferenc, aki gödöllői lelkészként és Petőfi barátjaként jelentős szerepet játszott a Mednyánszky Berta-szerelem kialakulásában.)

    Itt ismét bővült az ismerősök köre: egyrészt találkozott Kovács János fiatal természettudóssal, valamint Erdélyiék szomszédjával, Könyves Tóth Mihály református lelkésszel. Petőfi olyan jól érezte magát, hogy minden jel szerint át is költözött a professzor hajlékába, a Kollégium közelébe, a mai Kálvin térre. Több napot töltött itt, még Erdélyiék érmelléki kúriájába is kirándultak. Majd november 15-én búcsúzásként és meghálálva a szíves vendéglátást három emlékkönyv-verset írt: egyet Király Jankának, Könyves Tóth Mihály nevelt lányának, egyet Erdélyi Rózának, a professzor kisebbik lányának, egyet pedig a nagyobbiknak, Kovács Jánosné Erdélyi Lujzának.

    Petőfi és az emlékkönyvek

    Az emlékkönyv műfaja jelentős változáson megy át a XVIII. század második felében. Még mindig működik mint album amicorum, azaz elsősorban peregrinus diákok gyűjtik benne barátaik, tanáraik és más fontos emberek aláírásait, de „a művelt elit köreiben a fiatal lányok és asszonyok számára szinte kötelezővé válik a műfaj »intimebb«, biedermeier változata, ami a »Stammbuchot« egyfajta »szalonkönyvvé« teszi – ebbe nemcsak bibliai vagy irodalmi idézeteket, hanem szentimentális, bájosan didaktikus szövegeket is lehet írni a tulajdonos mulattatására.” (Gömöri György: Petőfi Sándor emlékkönyvi bejegyzései tükrében)

    Utóbbiak „azonban másféle emlékkönyvek, a bársonykötéssel, ékes felirattal, aranyszegéllyel ellátott súlyos díszalbumok tömeges használatra szánt, apró, szinte tenyérben elférő utánzatai voltak: ugyancsak haránt alakúak s külsejükre nézve könyvformájúak; tényleges mivoltukban pedig méretre vágott kartonlapocskákat rejtő dobozkák. Ezek a kis emlékkönyvek szerény, de tetszetős kiállításúak, virág- vagy egyéb díszítéssel (gyakran maguknak a bennük tartott lapoknak az élei is aranyozottak); a fennmaradt példányok számából ítélve annak idején országszerte elterjedt, könnyen kezelhető eszközei az emléklapgyűjtés és -írás szokásának.” (Kiss József: Petőfi, az emlékkönyvek és a biedermeier.)

    Mindennek szellemében nem véletlen, hogy Petőfitől sem volt idegen az emlékkönyv műfaja, több ilyen bejegyzést tett élete során. A legkorábbi 1839-ből való: Szeberényi Lajos emlékkönyvébe írt egy négysoros verset a költő Selmecen. Ebben az időben a írások címzettjei a diáktársak és barátok; ennek megfelelő a témaválasztás is: az örök barátság fogadása és az elválás fájdalmai ismétlődnek.

    Később már tudatosan, művészi formaként alkalmazza a műfajt. Alkalomadtán magának is feljegyzi a beírt verseket, hogy azok később megjelenhessenek. Címzettjei között pedig felbukkannak a hölgyek is: az elsők között találjuk Vachott Sándornét és testvérhúgát, Csapó Etelkét, a „Cipruslombok Etelke sírjáról” című kötet múzsáját. (V. S.-né emlékkönyvébe, illetve Cs. E. kisasszony emlékkönyvébe; mindkét darab 1844. december 25-én keletkezett.) Két évvel később vers kerül a későbbi feleség, Szendrey Júlia emlékkönyvébe is (Sz. J. kisasszony emlékkönyvébe. Szatmár, 1846. október 8.) Nem sokkal ezután pedig Debrecenben születik meg a már fentebb említett három bejegyzés.

    A Kovács Jánosnénak írt darab elkülönül a többitől. Petőfi a „nagy költő-elődök nyomdokain járt, amikor a műfaj művészi szintre emelése mellett azt, kereteinek kitágításával […] korszerű gondolatok kifejtésére, például morális tanulságok levonására is felhasználta. Míg női tisztelőinek eddig – Júliát kivéve – inkább csak hirtelenében rögtönzött szösszeneteket, nemükhöz, életkorukhoz és az adott helyzethez alkalmazott, rímes sorokba foglalt szellemes ötleteket vetett papírra a természet szépségéről, virágokról, álmokról és természetesen a szerelemről (ideértve a még serdülő korú Erdélyi Rózát és Király Jankát is), Kovácsnénak címzett soraiban egy olyan tételt fogalmazott meg, melyet alig néhány héttel később a „Ha férfi vagy, légy férfi” öt strófájában bontott elemeire a néma, de elvszerű cselekvés, az életnél is fontosabb becsület, az áruba nem bocsátható függetlenség, azaz a férfias jellemszilárdság mindenek fölé helyezésével.” (Kiss József)

    A kézirat

    Petőfi feltehetőleg nem készített másolatot a versről, életében ugyanis nem jelent meg. (Az ugyanekkor kelt másik két emlékverset felvette az 1847. március 15-én megjelent Összes Költeményekbe.) Először a Vasárnapi Ujság közölte 1874. szeptember 20-i számában. A verset Könyves Tóth Kálmán küldte be az alábbi levél kíséretében: „Petőfi Debreczenben gyakran megfordult apám házánál. Szomszédunkban lakott Erdei József tanár s a két család mindennapos volt egymásnál. A kitűnő miveltségü Erdei Lujz már akkor Kovács Jánosné volt. Az ő emlékkönyvébe irta Petőfi e kis verset. Az emléklap megvan maiglan.”

    A kézirat további sorsáról a kritikai kiadásnak nincs információja, megjelölésük szerint „elveszett vagy lappang”. Kiss József fentebbi tanulmánya alapján a kötet említ egy 1919-es hasonmás kiadást, ám ezt nem találták meg. Kerényi Ferenc azonban beazonosította: Hatvany Lajos „Feleségek felesége” című könyvének 3. képmellékleteként jelent meg, szintén családi tulajdonból. Mindezután másolata megjelent még egyszer a Képes Vasárnap 1941. június 6-i számában, ahol ifj. Hegedűs Sándor közölte Vasberényi Géza gyűjteményéből.

    1 beírt oldal, aranyozott szegélyű lapon, korábbi hajtás nyomával. Mérete: 146 x 91 mm. Díszesen aranyozott, korabeli, könyvformátumú bőrdobozban, gerincén aranyozott „Emlény 1840.” felirattal. A kézzel festett előzékkel megegyező papírdobozban.

    A darab a Hereditas Antikvárium 2023. június 2-án lezajlott 7. árverésének tétele, az aukciót követően nem megvásárolható.

    bottom of page