186. Magyar és Erdély ország közönséges földképe.

Magyarország rézmetszetű térképe, a magyar kartográfiatörténet egy izgalmas epizódjának szinte unikális emléke, egy meg nem valósult atlasz szinte feledésbe merült lapja.
 
A kiadó és a Hazai ’s Külföldi Tudósítások
Kultsár István a XIX. század első felének kiemelkedő alakja, fáradhatatlan művelődésszervező volt. A magyar irodalmi élet fellendítéséért végzett munkáját Kazinczy Ferenc is támogatta, részt vett az Aurora és a Tudományos Gyűjtemény elindításában is. A magyar nyelvű színjátszás is szívügye volt, 1813 és 1815 között a pesti magyar színtársulatot igazgatta, egy nemzeti színház felépítését is szorgalmazta („Buzdítás a nemzeti theátrom felépítésére”). Legjelentősebb kezdeményezése vitathatatlanul az 1806-ban indult „Hazai ’s Külföldi Tudósítások”, amely nemzetközi híreivel a művelt közvéleményt kívánta tájékoztatni a világ folyásáról. Ebben elsősorban az osztrák lapok tudósításait vette át, de később – a cenzúra enyhültével – nyugati folyóiratokból is szemlézett. 1817-től „Hasznos Mulatságok” címmel melléklapot is kiadott, amely az addigra mintegy 750 főre duzzadt előfizetői kör irodalmi és tudományos művelését célozta meg.
 
Egy soha meg nem jelent magyar atlasz
Amint az a levelezéséből kiderül, Kultsárt már kezdettől foglalkoztatta a gondolat, hogy folyóiratát illusztrációkkal, köztük térképekkel tegye színesebbé, és ezáltal talán kelendőbbé. Feltehetően anyagi okokból azonban csak 1820 körül jutott el a terv a megvalósulás közelébe. A kiadó a lap 1821 májusi számában megjelent híradásában tájékoztatta terveiről az olvasókat. Eredetileg évente 3-4 térképet szándékozott kiadni, de 1822 kivételével (ekkor kettő látott napvilágot), 1821 és 1834 között 1-1 jelent meg. A munkára barátját, Karacs Ferencet kérte fel, aki a kor legjelentősebb és legtermékenyebb kartográfusa volt. Két olyan lap volt, amelyet nem ő metszett rézlemezbe: a negyediket (Piemont), ahol nincs feltüntetve a metsző neve, valamint az ötödiket (Franciaország), ez Lehnhardt Sámuel munkája volt. Azt, hogy Kultsár kezdettől atlaszt is tervezett, egyértelműen bizonyítja a lapokon felül középen olvasható sorozatcím, illetve a jobb felső sarokban levő római sorszám. 1828-ban bekövetkezett halála után özvegye, Perger Anna Mária sem tett le erről, ezt a további hét tábla tanúsítja. Egy Oroszország-lap zárta volna a sorozatot, de ez végül már nem jelent meg. A kiadás meghiúsulásának talán az lehetett a fő oka, hogy a barát, Karacs már dolgozott saját Európa-atlaszán (amely végül 1835-ben meg is jelent), így Kultsár eredeti célkitűzése ezzel meg is valósult. Mindezek fényében természetes, hogy a – kiadványok nyomdai előkészítésekor utoljára megszülető – címlap már nem készülhetett el.
 
A Magyarország-lap sorsa
Önmagában már az is rejtély, hogy miért csak 1833-ban – utolsó előttiként – adták ki a hazánkat ábrázoló térképet, hiszen magától értetődőnek tűnik, hogy a legtöbb olvasó számára mégiscsak ez lehetett a legérdekesebb. Az viszont szinte megmagyarázhatatlan, hogy ennek példányai miért tűntek el szinte nyomtalanul. Nemzeti könyvtárunk őriz az első 11 lapból egy egybekötött darabot (emellett pedig további 3 egyedi lapot is), a Vas Megyei Levéltár pedig egy 12 lapos gyűjteményt, de a 14-es mindenhonnan hiányzik. Az eddig ismert egyetlen lapra a közelmúltban bukkantak rá a Magyar Piarista Rendtartomány könyvtárában, így Szántai Lajos bibliográfiájában sem szerepel. Felbukkanását talán nem túlzás igazi térkép- és művelődéstörténeti szenzációként emlegetni.
A témát Danku György a nemzeti könyvtár blogján megjelent tanulmányában részletesen ismerteti („A Kultsár-atlasz kiadástörténete”).
Mérete: 260 x 330 (285 x 395) mm. Keretezve.
Szántai: 0
 
Kikiáltási ár: 500 000 Ft