169. (Méliusz Juhász Péter) Horhi Melius Peter: Herbarim az faknac füveknec...

... nevekröl, természetekröl és hasznairól. Magyar nyelwre, és ez rendre hoszta az Doctoroc Könyveiböl az ~.
Colosuárat, 1578. Heltai Gásparne Műhellyebé. (19)+188 lev. A címlap, valamint további három levél (B4+az utolsó kettő) merített papírra készült másolattal, a címlapot követő hét lap pedig kézírással pótolva.
Az első magyar nyelvű természettudományos munka. A magyar botanika, orvostudomány és a gyógyszerészet is egyik első hazai megjelenésének vallja; a mezőgazdaság története kertészeti, állatorvosi, táplálék-, fűszer- és takarmánynövényekre vonatkozó adatai, növényvédelmi utasítási miatt becsüli, de a nyelvtörténet és a néprajz számára is fontos forrás.
A mű:
Méliusz tudományos igényű, de elsősorban népszerű, széles rétegek által is használható művet kívánt létrehozni. Megközelítőleg 450 növényt ismertet, melyek legnagyobb része azonosítható a ma ismert fajokkal. Legnagyobb jelentősége, hogy több mint 1200 növény magyar nevét is közli. A kötet elején áll a növények betűrendes, magyar, latin és német nyelvű mutatója. A második lajstrom mintegy háromszáz betegségnevet sorol fel ábécérendben, amelyre a leírt növények gyógyírként szolgálnak. A fő részben minden egyes ismertetés növénytani jellegű meghatározással, nevének elemzésével kezdődik. A legbővebb egység a „haszon”, azaz a gyógyszerészeti-orvosi leírás. A mű a gyógyítás tudományának első magyar nyelvű rendszeres – számos esetben gyakorlati tapasztalatokon alapuló – összefoglalása. A leírt növények közül több mint százat ma is gyógyhatásúként tartanak számon. Bár a fás- és lágyszárú növények elkülönülnek, a fajok felsorolásában alapvető rendszer nem figyelhető meg, egyes esetekben alaki, máshol hatásmódban való hasonlóság alapján kerülnek egymás mellé. Méliusz munkájának legfőbb forrása Adam Lonicerus mainzi orvosnak a XVI. század közepén megjelent növénytani könyve volt, ezt egészítette ki Dioscorides, Plinius, Galenus, valamint a kortárs Mattioli, Hieronymus Bock és Leonhard Fuchs adataival. A kötet összeállítása közben – észlelve Lonicerus hibáit – egyre inkább elszakadt mintájától. Legnagyobb jelentősége, hogy a terepen – elsősorban Biharban és Szatmárban – szerzett saját tapasztalatait is beépítette.
Kiadásai:
Egy XVIII. századi forrás szerint a mű már 1573 táján Nedelicen is megjelent Hoffhalter nyomdájában, azonban e kiadásból mind­ezidáig nem került elő példány, így a feltételezés kétséget kizáróan nem bizonyítható. Beythe András 1595-ben Németújvárott kiadott Füveskönyve legnagyobb részében Méliusz munkájának másolata.
A szerző:
Méliusz Juhász Péter wittenbergi tanulmányai után Debrecenben volt lutheránus lelkész. Miután Szegedi Kis István egy vitában meg­győzte, a helvét irányzat mellett kötelezte el magát. Hátrahagyott életműve középpontjában az ekkor formálódó egyház szervezetének kiépítése, alapvető hitvallásának megfogalmazása és megvédése, a napi egyházi gyakorlathoz szükséges művek megalkotása állt. 1561-től debreceni lelkész volt, ő az első magyar református imakönyv és agenda szerzője, katekizmust, énekeskönyvet, prédikációkat, részleges bibliafordítást alkotott, írásaiban is szembeszállt a lutheránusokkal és az antitrinitáriusokkal. Számos elveszett és kéziratban maradt munkája mellett – Huszár Gál Debrecenben hagyott nyomdafelszerelésének köszönhetően – több nyomtatásban is megjelent. 
Nyomda:
A hazai könyvkiadás egyik fontos központja volt a kolozsvári Heltai-officina. A műhelyt Hoffgreff György alapította 1550 körül. Heltai később csatlakozott a vállalkozáshoz, ezt követően hol közösen, hol egymást váltva vezették azt. A magyar nyomtatványok szövegéhez – a szokásos fraktúr vagy schwabacher helyett – következetesen az antikvát használták, így nekik köszönhető, hogy itthon az anyanyelvű nyomtatásban már igen korán ez honosodott meg. A század közepén az egyre jobban magyarosodó Kolozsvár volt az egyetlen hely a Kárpát-medencében, ahol magyar nyelvű könyvek jelentek meg. Hoffgreff halála után Heltai újraöntötte a betűkészletet és saját papírmalmot hozott létre. Később özvegye, majd az örökösök vezették a nyomdát, amely 1660-ig működött. Ez volt a XVI. század legtermékenyebb műhelye, mintegy 200 kiadvánnyal. Termékei között Heltai munkái mellett a magyar művelődéstörténet olyan kimagasló darabjai szerepelnek, mint Tinódi „Cronicája”, az ún. Hoffgreff-énekeskönyv és Baranyai Decsi „Syntagmája”. Mint az előszó elárulja, Heltai özvegye – felismerve a munka fontosságát és a benne levő üzleti lehetőséget – saját költségén nyomtatta ki.
Példányok:
A meglévő példányok vizsgálata azt mutatja, hogy a köteteket sokat használták, nagy becsben tartották, ha lehetőségük nyílt rá, a megrongálódott részeket, leveleket más darabok alapján pótolták. Mivel rendszeresen forgatták, a fennmaradt példányok jó része is hiányos, csonka. Bár a közgyűjtemények több példányát is őrzik, kereskedelmi forgalomban szinte soha nem bukkan fel.
XX. század eleji bőrkötésben. Több levele enyhén foltos, egy lap javítva.
RMNy 413.; RMK I 141.; Győry: 64. old.