92. Kosztolányi Dezső: ~ összegyűjtött költeményei. 1907–1935

(Bp., 1935.) Révai. (2)+1t.+412p. Számozott (77./250), aláírt példány. A magyar könyvnap emlékére megjelent bibliofil változat. A korabeli hirdetés szerint ugyan 250 példányban készült, a valóságban azonban nem több, mint 100 darab hagyhatta el a nyomdát.
A címlapon ajánlással: „Papp Oszkárné Ő nagyságának hódolattal: Kosztolányi Dezső 1935. julius 31. Visegrád”.
„Kosztolányi Dezső 1935 nyarán az Újságírók Szanatórium Egyesületének visegrádi Rákosi Jenő-üdülőházában ismerkedett össze az akkor harminchat éves Papp Oszkárné Radákovich Máriával, akibe azonnal beleszeretett.” (Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete). Tekintve, hogy az író ekkor már súlyos beteg volt, a kortársak zöme és az utókor sokáig úgy értékelte ezt a szerelmet, mint a halál előtti utolsó föllángolást. Az időközben napvilágot látott dokumentumok, illetve az azok alapján született cikkek, tanulmányok és kötetek alapján viszont arra következtethetünk, hogy mélyebb érzelmekről szólt ez a kapcsolat, mintsem egyszerű nekihevülésről. (A fentebb említett Kosztolányi-monográfián túl mindenképp érdemes megemlíteni Vargha Balázs „Szeptemberi áhítat” című cikkét, illetve a téma legátfogóbb ismertetését, Bíró-Balogh Tamás „Ha nem volnátok ti” című könyvét.)
Tagadhatatlan azonban, hogy a kapcsolatuk egészen Kosztolányi 1936 novemberében bekövetkezett haláláig fennállt. Számos dokumentum és – leginkább Kosztolányitól származó – levél őrzi a viszony emlékét, valamint a magyar irodalom olyan maradandó lírikus darabjai, mint a „Szeptemberi áhítat” vagy a „Röpima”. Mindemellett nemcsak maga Kosztolányi írt egy Esti Kornél-novellát az egyik találkájukról (Vér), de az író, jóbarát Karinthy Frigyes is megemlékezett róluk egy írásában (Istenek eledele).
Mindezeken túl még két könyv, pontosabban két dedikáció igényel említést. Mindkét ajánlás Visegrádon, a már említett körülmények között született. Tételünk beírása az egyik, mely 1935. július 31-én keletkezett. Ennek a ténynek, hogy Kosztolányi napra pontosan datálta, kiemelt jelentősége van, „ugyanis Kosztolányi mindenhol máshol elhagyta a hónap és nap jelölését […] Kosztolányi nem véletlenül alakította ki ezt a gyakorlatot: nem akart túl sok konkrét életrajzi nyomot hagyni maga után. Ezért is írt rendszerint csak annyit a dedikációba, hogy »szeretettel«, mert ezt a semleges szót az irodalmi utókor sem tudja számonkérni rajta. Ehhez képest telítődik jelentéssel a pontos datálás: Kosztolányi maga tulajdonított jelentőséget a dátumnak azzal, hogy leírta, mégpedig azért, hogy majd emlékeztesse Máriát: ezen a napon történt valami.” (Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti.) Tudván, hogy a Kosztolányi-házaspár vakációja augusztus elsejével letelt, a dátum valóban kiemelt fontosságú, ugyanis utolsó nap vagy utolsó este ajándékozhatta az író a kötetet Radákovich Máriának.
Tételünk érdekessége még, hogy a másik kötethez hasonlóan, ebbe is számos bejegyzést és aláhúzást tett Mária. Zöld tintát használt, csakúgy, mint Kosztolányi, és az aláhúzott sorokból, valamint a bejegyzésekből arra következtethetünk, hogy Mária valószínűleg gyakran forgatta a kötetet mind az ismertségük alatt, mind a költő halála után. A bús férfi panaszaihoz Kosztolányi 1935. szeptember 24-i leveléből idézett egy sort („úgy vagyok fölötted mindég, mint ég”), melyet elképzelhető, hogy emlékezetből kellett papírra vetnie; Kosztolányi utasítására ugyanis az említett levelet Füst Milánnál kellett hagynia. A Vigyázz című vershez a „hú vigyáztam mindmáig”, A szegény kisgyermek panaszaihoz pedig a „10 éves voltam ekkor” bejegyzést tette. Emellett olyan sorokat húzott alá, mint „A rossz élet” vagy a „jaj, jaj nekünk”.
A kötet egyik utolsó oldalán pedig az alábbi keltezés olvasható szintén zöld tintával: 1935. november 22-én. A dátum ismét kiemelten fontos, ugyanis Radákovich Mária születésnapját jelöli. Visszaemlékezése szerint ekkor kapta Kosztolányitól ajándékba a „Röpima” kéziratát, mely a közelmúltig lappangott. (A kötetben ma is megtalálható a kézirat fotómásolata, így nem kizárt, hogy itt őrizte Radákovich Mária az eredetit is.)
Tételünk tehát nem kevesebb, mint Kosztolányi utolsó szerelmének, kettejük kapcsolatának első írásos bizonyítéka. Egy olyan kapcsolatnak, mely valóban több volt, mint szalmaláng. Ahogy a költő írta Máriának: „Ha pedig meghalnék – amit nem akarok, mert élni szeretnék érted –, akkor te élj tovább – erre esküdj meg –, élj azért, hogy ezen a hitvány földön te hordozd legalább a mi emlékeinket, s ezekkel szépítsd meg a csillagokat is, mert ha mindketten eltávozunk, akkor többé senki sem emlékezhet arra, ami a világon szép volt, igaz és tökéletes.”
 
Kikiáltási ár: 500 000 Ft